Szakkollégiumi Közgyűlés 2019.11.06. - Beszámoló

2019. NOVEMBER 18. Hírek Kari hírek

2019.11.06-án a Vörösmarty utcai campuson került sor a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Szakkollégiumának 2019/2020-as tanévi első Közgyűlésére és az azt követő nagyszabású programra.


08:30-10:30-ig tartott a Közgyűlés, amely során a tagok egyhangúlag megszavazták a Szakkollégium Szervezeti és Működési Szabályzatának tekintetében előzőleg felvetett módosításokat. Prof. Dr. Figler Mária, a Szakkollégium elnöke informálta a résztvevőket a szakkollégium eddigi tevékenységéről, a vezetőséget érintő személyi változásokról, illetve az aktuális teendőkről. Ezt követően dr. Tigyiné dr. Pusztafalvi Henriette elnökhelyettes asszony ismertette a 2019/2020-as tanévre tervezett programokat.
Rövid szünetet követően Dr. Berényi Károly tartott egyfajta metaprezentációt a jó előadó és előadás ismérveiről, a hallgatóság és az orátor viszonyáról, az utóbbi felelősségéről az információátadás és az érdeklődés felkeltésének procedúrájában. A jelenlévőknek az volt az érzése, miközben a Doktor Urat hallgatta, mintha egy frappánsan megkomponált színházi előadás része lenne, ahol az előadó igen nagy szaktudással játssza el szerepét, virtuózan szegezi a kérdéseket a hallgatóságnak, mozgásban tartva kedvet és hangulatot, képes arra, hogy élővé varázsolja az elfolyó időt. Fel-alá járkálva magyarázott, az volt az érzésünk, hogy a lelkesedése és a szaktudása teljesen összhangban van, egy igazi előadóval volt szerencsénk megismerkedni, nagyon értékes élményt jelentett a részvétel.
Ezután a Szakkollégisták en masse átvonultak a szomszédos Főtér nevű vendéglőbe ebédelni, beszélgetni, felfrissíteni magukat, majd 13:30-ra a Zsolnay Kulturális Negyedben megrendezésre kerülő Munkácsy Kiállításra siettek, ahol – az egyetemi tanulmányaink alatt megvalósított racionális-szakmai tudásunk gyarapítása mellett – sor kerülhetett érzelmi-kulturális érzékünk fejlesztésére is egy könnyed elmélázás és kikapcsolódás keretén belül, az egyik sarkon befordulva a figyelmes szemlélő nem kisebb autoritással, mint Liszt Ferenccel találkozhatott. Ásító inasok és legelésző csordák között telt el az a félóra – vajon mi járhatott a művész fejében…?
A kiszabott idő lejártával a Tanácsteremben kezdődő utolsó programra baktattunk vissza, oda, ahonnan elindultunk, eltelve az aznapi friss élményektől. Vági Márton rendezésében egy színvonalas kvíz valósult meg, ahol csapatokba verődve kellett helytállnunk. Szerteágazó kulturális és egészségüggyel kapcsolatos kérdések merültek fel, melyeket sikeresen megválaszolván bezsebelhette az osztatlan dicsőséget és tapsot az első helyezett, amelybe tartozott jelen sorok írója is.

 

Telek Szabolcs
Szakkollégiumi tag