Abortusz vitaest 2020.02.25. – Beszámoló

2020. FEBRUÁR 27. Hírek Kari hírek

A szakkollégium megújulásának hírét, hatalmas érdeklődéssel és lelkesedéssel  fogadták diáktársaim. Legnagyobb örömünkre a Hallgatói Önkormányzat tagjai is nyitottan álltak az elképzeléseinkhez, s segítőkészen várták a közös munkát!


2020.02.25-én egy keddi délután erős indítással nyitottuk meg ismételten a szakkollégium kapuit, egy vitaest keretén belül.

A rendezvény tematikája egy olyan kérdéskör elemzése volt, mely megoszló, olykor radikális vélemények megfogalmazására készteti a laikusokat és egészségügyi dolgozókat egyaránt. Ez nem más, mint az abortusz témaköre.

Az eseményen meghívott vendégként ellátogatott hozzánk Kiss Zsoltné – megyei vezető védőnő asszony, de jelenlétével és tapasztalataival  Karácsony Ilona Tanárnőnk, Igazgatónők és a Szakkollégiumi elnökhelyettesasszony – Karamánné Dr. Pakai Annamária, valamint Szabó László Tanár úr is megtisztelt bennünket.

A program, kollégiumunk Klub termében zajlott le, melyet megtöltöttek a lelkes, kíváncsi, hallgatók a HÖK tagjaival együtt, akik különböző rágcsálnivalókkal, illetve forró teával kedveskednek az egybegyűltek számára, ezzel is hozzájárulva a kötetlenebb, családiasabb hangulat eléréséhez.

A rendezvény gördülékenységének érdekében, Karácsony Ilona Tanárnő segítségével egy kérdéssort állítottam össze, melyeket feltettem Kiss Zsoltnénak, oktatóinknak, s végül a többi résztvevőnek is. Miután tanáraink megválaszolták a kérdéseket, a hallgatókon volt a sor, hogy kifejtsék véleményüket az adott témakörről. A diákok aktívak voltak, érdeklődők.

 

Íme a kérdéssor: 

- Ön/Önök szerint milyen esetekben szükséges abortuszt alkalmazni? Ha van egyáltalán szükséges eset.

- Teljeséggel a nő/édesanya felelőssége a döntésmeghozatal?

- Igazolható-e erkölcsileg az abortusz?

- Tinédzser várandósság esetében mennyivel indokoltabb a terhességmegszakítás?

- Kérem meséljen a tizennyolc esztendős kor előtt bekövetkezett abortuszokról, miben másak ezek, mint egy felnőtt nő esetében?  

- Ön mint egészségügyi dolgozó/hallgató, hogyan élné meg lelkileg, ha mesterségesen meg kellene szakítania egy terhességet?  /Hogyan éli meg az abortusz végrehajtását?

- Milyen érveket tudna felhozni az abortusz ellen?

- Milyen érveket tudna felhozni az abortusz mellett, amennyiben létezik ilyen?

- Vallásos szempontból nézve mi is az az abortusz?

- Mennyire fáj az abortusz folyamata? Kérem meséljen a beavatkozás protokolljáról.

- Ha bizonytalan az édesanya, mennyire számít a védőnő/ orvos véleménye, tanácsai? 

 - Kérem meséljen nekünk a posztabortusz szindrómáról, illetve azok tüneteiről. Előfordult már, hogy a védőnő segítségét kérték a beavatkozáson átesett nők? Ha igen milyen tanácsokat adtak számukra?

 

A délutáni program interaktívan zajlott le, így a diákok is mesélhettek a témával kapcsolatos érzéseikről, gondolataikról.

Legnagyobb boldogságomra a feltett kérdésekre feleltek, sőt, válaszaik újabb és újabb kérdéseket eredményeztek. Külön öröm volt a szívemnek, hogy férfi hallgatók is szép számban voltak jelen az eseményen, s ők is aktív résztvevői voltak a kommunikációnak.

Egy két történet hallatán szem sem maradt szárazon, annyira őszintére és kötetlenre szintre sikerült emelni a beszélgetést, megszüntetve a feszültséget.

Az este közeledtével ráébredtem, hogy a „vitaest” cím, nem volt túl találó a rendezvény megnevezésére.

Az oktatók és hallgatók véleménye a legtöbb kérdésnél azonos volt, ha pedig mégis eltért, akkor a vita íratlan szabályainak megfelelő érvekkel, könnyen megtudták osztani nézőpontjukat a hallgatósággal.

Elfogadás, ítéletmentesség, empátia, az élet iránti hála és szeretet. Ezek a kifejezések uralták a vitaesten feltett kérdésekre hozott válaszokat, pont mint az egész helyiség légkörét abban a pár órában.

 

2020.02.27. – Szombathely
Hegedüs Fatime Réka