Az Egészségtudományi Szakkollégium szakkollégistái vehettek részt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének konferenciáján

2017. OKTÓBER 2. Hírek Kari hírek

Az Egészségtudományi Szakkollégium által meghirdetett pályázat keretében lehetőségünk nyílt részt venni a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének XIX. szakmai konferenciáján.


Egy egész napos programon vettünk részt, ahol 16 előadást hallgattunk meg különböző témákban, de mégis mind alapul vette a gének szerepét az egészségi állapot alakulásában. Többek között megtudhattuk, hogy mit „eszik” egy egészséges sejt, hány baktérium törzs él az emberi emésztőrendszerben és ezek milyen jelentős szereppel bírnak a szervezetünk homeosztázisának fenntartásában, vagy a daganatos megbetegedések kialakulásában, milyen szerepe van a mesterséges élelmiszerszínezékeknek. 

Az ebédszünetben Szikora Péter, az Unilever chefje, olyan menüsorral készült a hallgatóságnak, ami a Magyar Dietetikusok által kidolgozott OKOSTÁNYÉR® ajánlásait vette figyelembe. Ezzel is példát mutatva, hogyan lehet ízletesen betartani az egészséges táplálkozásra vonatkozó javaslatokat.

A kávészünetben több cég (Alpro, Eisberg, Gullon) termékével ismerkedhettünk meg, a növényi tejtermékeken át, az ízlés szerint összeállítható müzlin, a gluténmentes édességekig. A termékekről ismertetőket kaptunk, melyek révén betegeinket is tudjuk tájékoztatni a lehetőségekről.

A Springmed könykiadó bemutatta számunkra az aktuális a táplálkozás különböző területeit érintő szakkönyveit és ezeket lehetőségünk nyílt megvásárolni.

A konferencián nagyon jól éreztük magunkat, megismerhettünk már végzett hallgatókkal, a társintézményben tanuló hasonló szakos társainkkal és a szakma jeles képviselőivel, azokkal, akik médián keresztül is a prevencióban vesznek részt, és akik a klinikákon tesznek minden nap azért, hogy javítani tudják a betegek állapotát.

Kötetlen és családias hangulatban tölthettük együtt a napot, amellett, hogy gyarapíthattuk ismereteinket!

Köszönjük, hogy az Egészségtudományi Szakkollégium támogatta a konferencián való részvételünket.

 

Résztvevő szakkolégisták:

Kun-Szabó Pálma III. éves dietetikus hallgató, Csipak Hermina IV. éves  dietetikus hallgató, Koczka Viktor I. éves Epidemiológia MSc hallgató